13 mozdulj bujtosi_egeszseg 9 fejlec_6

Rólunk

Az Aréna története

Az épület 1988-ban került átadásra és hosszú-hosszú éveken keresztül a Bujtosi Szabadidő Csarnok az ország második legnagyobb sportcsarnokának számított. A nyitást követően adott itt koncertet a híres zongoraművész Richard Claydermann és többször fellépett Hofi Géza, a Republic és Halász Judit is. Sok éven át rendezték meg itt a Nyírségi Autószalont, és a térség legnagyobb kiállítását, a Kelet-Nyugat expot, melyre több tízezer ember volt kíváncsi.

Az intézmény rangos sporteseményeknek is helyet adott, úgy, mint a Magyarország-Svédország Férfi Válogatott kézilabda mérkőzés (1989), Magyarország-Olaszország Válogatott Férfi Teremlabdarúgó mérkőzés (1996), Súlyemelő Országos Bajnokság (1997).

Több éven keresztül megrendezésre került a Nemzetközi Teremcross verseny, de helyt adott a csarnok a veterán autók és motorok kiállításának is.

Az épület az évek alatt „elhasználódott”, rekonstrukcióra szorult. A Magyar Állam 2014-ben Nyíregyháza Város Önkormányzatának 2,1 milliárd forintot adott az ország 2014. évi költségvetéséből a teljes felújításra. A nagyszabású felújítás előtt a csarnok 2014. május 29.-én a Magyar-Román barátságos férfi kézilabda mérkőzéssel búcsúzott el régi önmagától. A sportkomplexum három ütemben újult meg. Az elsőben -mely 2014 szeptemberében valósult meg- sor került az épület szigetelésére, kicserélték a nyílászárókat, sor került az energetikai korszerűsítésre is, és teljesen megújult a külső homlokzat.

A belső munkálatok során felújították a teljes épületgépészet, valamint az informatikai rendszert. A csarnok új eredményjelző berendezésekkel is bővült és a hangosítást is fejlesztették. A küzdőtéren két motoros mozgatású térelválasztó függönyt építettek ki, így egyszerre több csapat edzése is megoldható lett.

A csarnok befogadóképessége a kihúzható mobil lelátókkal 2500 főre bővült, s kicserélték a székeket is. Az épületben helyet kapott egy minden igényt kielégítő 80 fő befogadására alkalmas, üvegfalú konferenciaterem, és a sajtó képviselőinek is külön médiaszobát alakítottak ki. Az új épület hat VIP páhollyal gazdagodott, amelyek több nagy múltú nyíregyházi cég birtokában vannak. Ezek mellett hat szekcióterem és egy nagy bemelegítő terem is kialakításra került.  Az épület külső- és belső felújítása során a teljes akadálymentesítés is megvalósult.

A kívül-belül megszépült épület 2016. februárjától új névvel is büszkélkedhet, az egyik nagy nyíregyházi cég által. A Contitech Magyarország Kft. megállapodásának értelmében öt éven keresztül 1,25 milliárd forint TAO-s támogatást fordít a Nyíregyházi Sportcentrum gyermek utánpótlás nevelésére. A támogatásért cserébe az új név a Continentál Aréna lett.

Az aréna nyitása óta állandó otthont ad az NBI-es Fatum-Nyíregyháza női röplabda csapatának, a Blue Sharks férfi felnőtt kosárlabda csapatának, valamint a Nyíregyházi KC férfi felnőtt kézilabda csapatának is.

Megközelíthetőség

Autóval
A Continentál Aréna címe: Nyíregyháza, Géza utca 8-16. szám
Az autóval érkezők számára fizetős, napi díjas parkoló áll a rendelkezésre. A parkoló esetenként, kiemelt rendezvények ideje alatt zárva tart. A parkolás további díjairól az alábbi telefonszámon érdeklődhetnek a parkoló üzemeltetőjénél (CEPO-TEAM Kft. 4400 Nyíregyháza, Bujtos u. 74. fsz.2. Telefonszám: 70/358-49-96)

Távolsági eszközzel
A Nyíregyházi Vasútállomásról a 7-es számú autóbusszal. Megálló a Bujtos utcán.

Akadálymentes megközelíthetőség
Mozgáskorlátozott vendégeink a Continentál  Arénát a Szegfű utcai főbejáraton keresztül érhetik el. Az Aréna  csarnokában látványlift áll a látogatóink részére az első és a második szintre való feljutáshoz.


Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk