13 50183043_225440238247010_3748196737785790464_n bujtosi_egeszseg 9 fejlec_6

Kék Cápák – Először hazai környezetben

2019. január 08., kedd 11:28

 

A Nyíregyháza Blue Sharks ebben a szezonban mind a négy nagy riválisától (Veszprém, Oroszlány, MAFC, BKG) kikapott, igaz, mindannyiukkal idegenben játszott. Ebből következik, a második körben, immáron hazai pályán nagyobb eséllyel lehet velük harcba szállni. Kedden el is jön az első erőpróba (kezdés 16:30), az Oroszlány ellen viszont úgy nézi ki, a vádlijával sérült Czura Attila nem léphet pályára.

– Cucunak csütörtökön meghúzódott a vádlija, szerencsére nem szakadt be, de azóta nem is edzett, nem valószínű, hogy játszani tud – mondta Siska János, a Cápák vezetőedzője. – A két ünnep között is edzettünk, azokat a játékelemeket próbáltuk gyakorolni, ami kevésbé megy. A védekezéssel nincs probléma, hiszen a második legkevesebb pontot kaptuk a bajnokságban, dobott kosárban viszont le vagyunk maradva.

A Blue Sharks az őszi második mérkőzését játszotta Oroszlányban, és 104–79-re kikapott Mohácsi Mátééktól.

– Akkor még nem volt teljes a szerkezetünk, nem álltunk olyan szinten, mint az Oroszlány – emlékezett vissza a tréner. – Hasonló csapat, mint a Veszprém, évről-évre erősítenek, bő a keretük. Akkor még másként állt a csapatunk, ahhoz képest sokat fejlődtünk, ez látszik a játékunkon is. Kemény mérkőzés lesz, remélem, hogy a többiek át tudják venni Czura pontjait. Hazai pályán átlagban hetven pont alatt kapunk, most is erre lesz szükség, csak így lehet esélyünk. Veszprémben a szezonbeli egyik legjobb mérkőzésünket játszottuk, ami előny, hogy most hazai pályán leszünk. Biztos vagyok benne, hogy mindenki száz százalékot fog nyújtani.

Még egy kérdés a csapatban
Változás a bakonyi meccshez képest, hogy a klub szerződést bontott az amerikai Kayel Locke-val. Úgy tudjuk, a csapat megtalálta az utódját, ám a játéka még kérdéses a keddi mérkőzésen. További hír a csapatról, hogy vasárnap 19.30-tól vívja Cegléden a Hepp-kupa negyeddöntőjét.

MK


Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk