13 bujtosi_egeszseg 9 fejlec_6

Kelet-Eissmann Kupa – A REAL-TA-TE FC a tornánk győztese

2019. január 07., hétfő 13:01

 

Ezt követően szerencsés előfizetőink közül végül négyen rúgtak kilencméterest Jakocska Csabának, akit címvédőként ismét a torna legjobb kapusának választották. Az izgalmas játékot végül a kótaji Komár Dominik nyerte, aki miként társai, ajándékcsomagot kapott.

És jött a zárómérkőzés, a hatvanötödik találkozó, a finálé. A Ma-csa Simonka Richárd szabadrúgásával jutott előnyhöz ám az első félidő hajrájában Horváth Miklós egyenlített. A második játékrészből félperc ment el mikor Somogyi Tibor ismét előnyhöz juttatta a Ma-csa csapatát, ám Csáki József egalizált, majd Kovács Erik találatával átvette a vezetést a REAL-TA-TE, amit Hegedüs Tibor még növelt. Néhány másodperccel a vége előtt még Kónya Csaba kozmetikázta az eredményt, de a győztes a REAL-TA-TE lett, amelyik először végzett az élen tornánkon.

Az ünnepélyes eredményhirdetéskor Böszörményi Attila, az Eissmann Automotive Hungaria Kft. képviseletében Böszörményi Attila ügyvezető igazgató és Lénárt Krisztián a cég gazdasági igazgatója, valamint Nyéki Zsolt, a Kelet-Magyarország főszerkesztője adták át a serlegeket, díjakat.

A csoport
Bohemians FC–Barabás SE 4-3
Fáraó Bútor–Nyírtura FC 4-2
Fáraó Bútor–Bohemians FC 4-1
Nyírtura FC–Barabás SE 2-0
Bohemians FC–Nyírtura FC 5-8
Fáraó Bútor–Barabás SE 5-0
A csoport végeredménye: 1. Fáraó Bútor 9, 2. Nyírtura 6, 3. Bohemians FC 3, 4. Barabás 0

B csoport
Perec Bt. Sényő–Pizza Diner SC 4-1
Blades Mérk–REAL-TA-TE FC 1-2
Blades Mérk–Perec Bt. Sényő 1-7
REAL-TA-TE FC–Pizza Diner SC 5-3
Perec Bt. Sényő–REAL-TA-TE FC 2-3
Blades Mérk–Pizza Diner SC 2-4
A csoport végeredménye: 1. REAL TA-TE 9, 2. Perec Bt. Sényő 6, 3. Pizza Diner SC 3, 4. Blades Mérk O.

C csoport
Offside Old Boys–Nagymajtényi Falatozó 3-0
Makkai Trans Kft.–Beerhaverock 3-5
Makkai Trans Kft.–Offside Old Boys FC 2-7
Beerhaverock-Nagymajtényi Falatozó 4-1
Offside Old Boys FC–Beerhaverock 3-1
Makkai Trans Kft.–Nagymajtényi Falatozó 5-6
A csoport végeredménye: 1. Offside Old Boys 9, 2 Beerhaverock 6, 3. Nagymajtényi Falatozó 3,4. Makkai Trans Kft. 0.

D csoport
Nagy Fiúk FC–Spartacus 1928 0-4
Mustang FC–Offside Sport Cafe 2-13
Mustang FC–Nagy Fiúk FC 1-6
Spartacus 1928–Offside Sport Cafe 2-4
Nagy Fiúk FC–Offside Sport Cafe 0-9
Spartacus 1928–Mustang FC 4-4
A csoport végeredménye: 1. Offside Sport Cafe 9, 2. Spartacus 1928 4, 3. Nagy Fiúk 3, 4. Mustang FC 1.

E csoport
Bounduelle Nyírszőlős I.–Angyal Szerszám Outlet Gávavencsellő 0-11
Szabolcsi Ragadozók–Nyír-Chem Kft. 2-3
Szabolcsi Ragadozók–Bounduelle Nyírszőlős I. 19-0
Nyír-Chem Kft.–Angyal Szerszám Outlet 3-1
Bouduelle Nyírszőlős I.–Nyír-Chem Kft. 0-8
Szabolcsi Ragadozók–Angyal Szerszám Outlet 5-1
A csoport végeredménye: 1. Nyír-Chem Kft. 9, 2. Szabolcsi Ragadozók 6, 3. Angyal Szerszám Outlet 2, 4. Bounduelle Nyírszőlős I. 0.

F csoport
Autonet FC–Real Margit 5-1
Eissmann Hungária Kft.–Bounduelle Nyírszőlős II. 2-0
Eissman Hungária Kft.–Autonet FC 1-6
Real Margit–Bousnduelle Nyírszőlős II. 4-2
Autonet FC–Bounduelle Nyírszőllős II.5-1
Eissmann Hungária Kft.–Real Margit 1-9
A csoport végeredménye: 1. Autonet FC 9, 2. Real Margit 6, 3. Eissmann Hungária Kft. 3, 4. Bonduelle Nyírszőlős II. 0.

G csoport
Nyírség Copy Kft.-Qvick 2000 Kft. T.vasvári 5-3
Wave FC–Ma-Csa Kft. 1-8
Wave FC–Nyírség Copy Kft. 1-8
Ma-Csa Kft.–Qvick 2000 Kft. Tiszavasvári 9-3
Nyírség Copy Kft.–Ma-Csa Kft. 3-7
Wave FC–Qvick 2000 Kft. Tiszavasvári 3-4
A csopot végeredménye: 1. Ma-Csa Kft. 9, 2. Nyírség Copy Kft. 6, 3. Qvick 2000 Kft. Tiszavasvári 6, 4. Wave FC 0.

H csoport
Balla Bau S.R.O Cigánd–Toldi Tigers 5-2
Pásztor Team Tímár–Black Power 6-1
Pásztor Team Tímár–Balla Bau S.R.O Cigánd 3-3
Black Power–Toldi Tigers 0-6
Balla Bau S.R.O Cigánd–Black Power 18-1
Pásztor Team Tímár–Toldi Tigers 4-1
A csoport végeredménye: 1. Balla Bau S.R.O Cigánd 7, 2. Pásztor Team Tímár 7 3. Toldi Tigers 3, 4. Black Power 0

A legjobb tizenhat között

Fáraó Bútor–Beerhaverock 1-1 3-2 kilencekekkel
REAL TA-TE FC– Nyírség Copy Kft. 2-1
Offside Old Boys–Reál Margit 2-1
Offside Sport Cafe–Szabolcsi Ragadozók 1-3
Nyír-Chem Kft.–Perec Bt. Sényő 1-6
Autonet FC–Pásztor Team Tímár 4-1
Ma-Csa Kft.–Spartacus 1928 2-1
Balla Bau S.R.O Cigánd–Bohemians 3-1

Mérkőzések a legjobb nyolc között

Fáraó Bútor-REAL TA-TE FC 1-6
Offside Old Boy-Szabolcsi Ragadozók 3-4
Perec Bt. Sényő-Autonet 3-2
Ma-csa Kft.-Balla Bau S.R.O Cigánd 1-0

Elődöntők
1.REAL-TA-TE FC–Szabolcsi Ragadozók 5-3
17.30: Perec Bt. Sényő–Ma-csa Kft. 1-6

Bronzmeccs: Szabolcsi Ragadozók-Perec Bt. Sényő 6-1 (4-1)

Döntő: REAL-TA-TE FC–Ma-csa Kft. 4-3 (1-1)

Különdíjasok
A legjobb mezőnyjátékos: Szilágyi Ákos (Ma-csa Kft.)
A legjobb kapus: Jakucska Csaba (REAL-TA-TE FC)
Gólkirály: Bodnár Márk (Szabolcsi Ragadozók


Honlapunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek. Cookie szabályzat..

Elfogadom a sütik használatát.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk